Modellfotózás Budapest | Modellfotózás nr. V

Modellfotózás Budapest, modell fotók, modellfotó és reklámfotó | Budapest fotóstúdió

Modellfotózás Budapest | Budapest fotóstúdió. Ismerni és alkalmazni az alapelveket éppoly fontos, mint időnként eltérni tőlük. Az emberi arc ábrázolása nem egyszerű feladat. Az emberfotózás, ezen belül is a modellfotózás a legnépszerűbb fotótéma, amely nagy kihívás elé teszi az alkotót. Egy ember ábrázolása sokféleképpen történhet, a tömeg fotózásától egyetlen emberről készített művön keresztül leszűkítve egészen az emberi arcig.

Modellfotózás Budapest 05

Modellfotózás Budapest | Modellfotózás és a portrék. A fotóművészetben, festészetben a porték különleges helyet foglalnak el. Ennek oka, hogy az arc tartalmazza a legtöbb információt az emberről, vagy arról amit az alkotó ki akar fejezni portréjával a modellről, vagy a modell felhasználásával bármiről. Éppen ezért ha a művünkön lévő látványt a lehető legjobban leszűkítjük az emberi arcra, a hozzá tartozó legszükségesebb testrészekre vagy képelemekre, a (látszólag) lényegtelen elemek eközben a háttérbe szorulnak. A szemlélő részéről ilyenkor automatikus és megfelelő mértékű figyelem összpontosul a lényegre: a modell arcára és arra, amit az közvetít. Ilyen a jó portré.

Modellfotózás Budapest fotóstúdió: [1] [2] [3] [Modellfotózás]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>